CIKKEK

 

Elérkezett a nap, amikor haza kell indulnunk. Volt, aki korán kelt, volt, aki kicsit később, de időben mind ott voltunk, hogy felszálljunk és repüljünk Budapest felé. A hazafelé út kicsit hosszabb volt, de könyvekkel, beszélgetéssel eltelt az idő. Volt időnk végiggondolni és megbeszélni mindazt a rengeteg új fenntarthatósági ismeretet,...

Ettől a naptól mindenki előre szorongott, mert ma került sor a napok óta készülő videóink bemutatására. Ám előtte találkozhattunk a benalmadenai önkormányzat képviselőjével, aki a város jellegzetességeiről és a fenntartható turizmusról beszélt. Kérdezhettünk is tőle, bár angolul nem beszélt, ezért mindent Romaldo tolmácsolt.

A vasárnapot a régóta tervezett közös churros-ozással indítottuk a Paloma parkban. Mindenkinek nagyon ízlett ez a jellegzetes spanyol finomság. Innen tovább a Puerto Marina kikötőbe vezetett az utunk, ahol - némi keresgélés után - rátaláltunk és felszállhattunk a sétahajóra, amelynek fedélzetéről delfinekben szerettünk volna gyönyörködni....

Ma egész napos buszos városnézésre utaztunk Rondába, Andalúzia legszebb történelmi városába. Legalább két órát utaztunk, mindvégig festői tájakon, s amikor megérkeztünk, tátva maradt a szánk a látványtól. Szinte függőleges sziklafalak tetejére épült épületek, a mélyben zúgó folyó, és persze mindenütt turisták...

Reggel 9 és 10 között videókonferencián vettünk részt az iskolában, amelyet a Malaga Tourist Office képviselője tartott zoomon keresztül. Nagyon barátságos volt, és jól érthetően beszélt angolul. Sokat mesélt az idegenforgalom és a fenntarthatóság kapcsolatáról. Mivel Andalúziában a legtöbb turisztikai látnivaló természetvédelmi területen vagy...

Ma buszos kirándulást tettünk Juanito Navarro bio-narancsfarmjára (Finca Juanito Orange). Valami fantasztikus volt! Életünkben soha nem kóstoltunk ilyen sokféle citrusfélét: a mini-narancstól az óriási pomelóig, az édes citromtól a kumkwatig (héjastól!) Láttunk fügefát és gránátalmafát, és megtudtuk, hogyan gazdálkodnak környezettudatos módon. A...

Szerdán korábban indultunk, mint más napokon: már 9.15-kor mentünk a vasútállomás felé, hogy elérjük a "light train"-t (ami olyasmi, mint a HÉV). Malagára érve hosszú gyaloglás következett Romaldo kíséretében, és nemsokára az IES Huelin iskolánál voltunk. A környék legnagyobb iskolája, 12-18 éves korosztály jár ide, és nagy figyelmet fordítanak a...

Ma voltunk először az iskolában igazi "tanórákon". Először az igazgatónő, Paola Vecchi köszöntötte a csoportot, és bemutatta az iskolát (ami - mint minden hely, ahol eddig jártunk - elképesztően tiszta és esztétikus). Felhívta a figyelmünket arra is, hogy Spanyolországban egyre szárazabbak a nyarak, ezért takarékoskodnunk kell a vízzel.

Délelőtt tízkor egész napos buszos kirándulásra indultunk Antequera városába. Először meglátogattuk a dolmeneket, illetve a történetüket bemutató múzeumot. Animált rövidfilmből megtudhattuk, hogy ezek az újkőkori építmények már több mint 5000 évesek és kultikus célokat szolgáltak. Vezetőnk Romaldo de la Cruz, a Maravillas iskola egyik tanára volt....

"Buenos dias!" - hangzott el sokunk szájából ezen a reggelen. A kommunikáció több nyelvű már az első teljes napunkon is: angol, spanyol (és jelbeszéd! :)). A délelőttöt a gyerekek a családokkal töltötték, ismerkedtek a spanyol emberekkel és a várossal is. Délután már együttesen fedeztük fel a belvárost és a tengert. Elsétáltunk egy gyönyörű parkba...

Fóti Fáy András Általános Iskola - DÖK
2151 Fót Fáy András tér 1. 
Minden jog fenntartva 2022
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el